BOOM Party

Budapesti csapatunk 2005 óta foglalkozik az első sorban a 16-28 éves korosztályt célzó éjszakai rendezvényekkel. Évente közel 200 esemény megszervezését és lebonyolítását közel 100 fős szakmai csapatunk segítségével végezzük el országosan.

Az elmúlt 10 év során a BOOM Party az éjszakai rendezvény szervezés területén az ország egyik meghatározó cégévé vált, amelyet üzleti kultúránk, professzionális szolgáltatásunk, kiemelkedően magas rendezvény és résztvevői létszámaink tettek lehetővé.


BOOM Szalagavató Afterparty Sorozat

A minden év szeptemberétől márciusig tartó báli szezonban országosan száznál is több középiskola bíz meg minket a szalagavató bált követő rendezvény, az ún. “afterparty” megszervezésével. Minden rendezvényt egyedileg, a diákközösség közreműködésével tervezünk és valósítunk meg, így nyújtva felejthetetlen és megismételhetetlen élmény a teljes végzős évfolyam és barátaik számára.

BOOM Szerda

.
2011 szeptemberében indult útjára egyetemistáknak szóló, heti rendszerességű rendezvénysorozatunk a "BOOM Szerda". Első otthonunkból a 4Bro Bisztróból 2013. januárjában költöztünk át a pesti oldalra, a Dobozba, majd 2015 szeptemberétől már az ország egyik legelismertebb klubja, az Ötkert ad otthont Budapest legnépszerűbb egyetemista partysorozatának.

Összjogász

Az "Összjogász" a három budapesti jogi kar hallgatóinak közös szemeszternyitó rendezvénye, minden év szeptemberében. A jövő jogászai, ügyvédei, ügyészei és bírái közösen koccintanak velünk! “Megismerni a jogászt délceg járásáról, gyönyörű szép két szeméről, magas homlokáról…”

Az Érettségi Afterparty

Az egyetemi vagy főiskolai évek előtt álló, végzős középiskolások eddigi életük talán legnehezebb hetét is velünk zárják. Miután a szalagavató bált követően velünk buliztak, az érettségi vizsgák után várja őket a gigászi méretű "Az Érettségi Afterparty" rendezvényünk.

#HelloLányok

A BOOM Szalagavató Afterparty Sorozat lezárásaként minden év márciusában kerül megrendezésre a BOOM Lányok Éjszakája. 2016-ban #HelloLányok névre átkeresztelt rendezvényen megválasztjuk az év "BOOM Lányát "(bál szépe), és az udvarhölgyeit. A rendezvényt megelőzi egy online szépségverseny, ezzel is kapacitálva a rendezvényre a csinos és népszerű lányok barátait, évfolyamtársait. Az év legszebb lányai egy estén, egy helyen: Helló Lányok!

ONE DANCE